Kaposvári Gyula |
Nevezetes épületeink A dr. Elek István-féle lakóház [Szolnok, Szapáry u. 12.] |
(Néplap, XLI/49. 1990. febr. 27. p. 4.) |
| A
századfordulóra a város legszebb utcájává kiépült Szapáry u. 17. [a mai számozás szerint 12. - K.K.] szám
alatti szülői házba 1909-ben tért vissza dr. Elek István Budapestről az
egyetemi tanulmányai és kórházi gyakorlatai végeztével, még ez évben a
város tisztiorvosa lett. Az L-alakú, földszintes, nyeregtetős épület
utcai homlokzatát a két végén két-két falpillér, un. pilaszter tagolja.
A bal oldali két falpillér a szegmentíves kaput fogja közre. Az épület
másik végén lévő pilaszterek eredeti kettős ablakát újabban — sajnos
nem szerencsésen — másféle dupla ablakkal váltották ki. Az épület homlokzatát az ablakok alatt végighúzódó párkány, az ablakkeretelések, az ablakok alatti téglalap alakú falmélyedések, a pilaszterek oszlopfői, valamint az eresz alatt végighúzódó keskeny, beugró falsíkok és a homlokzat 1-3-1 nyílástengelyének megfelelően elhelyezkedő kör alakú szellőzőnyílások tagolják.  Az udvari homlokzaton végig oszlopos tornác húzódik, amelynek beüvegezett előrésze az orvosi szobába vezetett. A váró falai képekkel, a szolnoki vár régi metszeteivel voltak borítva, amelyeket nagy érdeklődéssel nézegettek az orvosi kezelésre váró betegek. Mi lett ezeknek a sorsa? Megadja erre a választ a szolnoki rádióban 1958. március 24-én elhangzott híradás: „Dr. Elek István, a Közegészségi- és Járványügyi Állomás főorvosa 75 éves korában elhunyt. Sokan ismerték örökké mozgékony alakját, amint fáradhatatlanul járt az egészségügyi ismeretek terjesztése érdekében. Megszervezte Szolnokon az ismeretterjesztő mozit, hogy a nagyszerű egészségügyi filmeket minél többen láthassák. Rádiónkban is többször tartott előadást. Életének nagy részében Szolnokon dolgozott. Fáradhatatlanul agitált a Duna-Tisza csatorna szolnoki torkolata érdekében. Ismertette a Művésztelep művészeinek munkáját, gyűjtötte a Szolnokra vonatkozó képeket és könyveket. Jó részét már évekkel ezelőtt a szolnoki múzeumnak adományozta.” Ezek közül mutatunk be egy hódoltság kori metszetet a szolnoki várról.  Szolnok városban és Szolnokért dolgozott orvosként és közéleti emberként, humanista, emberi magatartásával kiérdemelte az emberek megbecsülését. Érhet-e nagyobb tisztesség valakit, mint ami temetésekor történt? A sírnál a gyászszertartás végeztével odaállt a még nyitott sír mellé egy kis alacsony ember, Kiss Károly, őszülő haját a szél borzolta, s szólni kezdett: „Kedves Főorvos Úr! A konfliskocsisok nevében búcsúzunk. Mi, akik éjjel és nappal annyiszor vittük beteghez, eljöttünk az utolsó találkozásra. Főorvos Úr, ígérjük, hogy többször már nem fogjuk zavarni, nyugodjék békében!” — Felért ez a néhány szó sok-sok koszorúval. Orvosi munkája mellett szakmai cikkeket, tanulmányokat is adott közre, fordított verseket franciából, németből. S nyugodtabb időben irodalmi művekkel is próbálkozott, ironikus bökversei művészekről, a város ismertebb személyeiről népszerűek voltak. Pólya Tibor sokszor karikatúrát rajzolt azokhoz. De ide kívánkozik egy — Petőfi című — verse 1948-ból: „Száz éve keresik és meg nem találják/ Az eltűnt üstökös, — Petőfinek sírját// Sötét éjtszaka jött. Tündöklött. Ragyogott./ Azt hiszitek, eltűnt? — Azt hiszitek, halott?// Nem látjátok? Most is fenn ragyog az égen!/ Nem halljátok? Beszél a suttogó szélben. —// Az ő hangja kondul a harang hangjában./ Haragja ordított a magyar orkánban.// Üvöltött a népért. — Ordított. — Kiáltott. —/ Láttátok: Futottak mind, — a kiskirályok,// Kik itten a népet mindig sanyargatták. —/ És ti nem nem láttátok?! Nem halljátok hangját?//...” |
 |
|
 |
 |
| Fekete-fehér fotó: Kaposvári Gyula. - Színes fotók: Kósa Károly, 2009. | |
